Henri-Frédéric Amiel

Előszó

Ez az ízelítőnek és meghívásnak szánt válogatás egyben mély főhajtás, homage, nem csak Genf filozófia és etika professzora, Henri-Frédéric Amiel előtt*, de Amiel városa, a francia svájci Genf előtt is. A fordítások indítéka hála és odaadás olyan feledhetetlen tanítók és professzorok iránt is mint Lenke és Ottó Gráf, Sághi Zoltán, Kapussy-Tóth Magdolna, Samu dr., vagy a magyarok csodásan törékeny, ám roppant szellemerejű orvosból lett tanára, Németh László előtt. Európa szíve-lelke dobog mindük tanításában, tolvaj-, vagy jogos határok fölött a magasban, ezért, hogy ez az erő, Svájc merész hegycsúcsai fölött, ma is műveket inspirál, és indít útra. Meghívottakat és kiváló kiválasztottakat ihlet meg, egymásra találásra, vigaszul, sőt gyógyulásra is, ha kell. Márpedig végzetesen komolyan épp ez kell: végül is épségünk és fennmaradásunk a tét, mi több, művelt népként "a Föld művelésére"(Novalis), amihez pedig nélkülözhetetlenek épp a megmentő művek. Ilyen erővel bír Amiel országokon átívelő Naplója, szándékolt mellőzése és elhallgatása ellenére, máig élő-elevenen. És mert szó szerint élete vérével írta, ma is megindít, önmagunkra ébreszt, sőt magához Svájchoz is hidat verhet. 2010 a magyar megjelenés éve, 130 évvel írója halála után. Hogy lehet, miféle század az, mennyi bénító, gáncsoló akadály vághat így el egymástól (kis) népeket? És bizony csöppet sem vigasz, hogy Svájcban, Franciaországban, sőt Amiel szülővárosában is alig ismerhetik őt. Ahogy Schiller esztétikai leveleit sem és A kis herceg kivételével Saint-Exupéry műveit sem. "Mert vétkesek közt cinkos aki néma" Babits Mihály így hörgi keserves fájdalmát világgá Budapesten Jónás imája című versében, már gégerákkal a rákos században. A szemforgató és hazug XX. század mindenek előtt az egyenes, tiszta beszédet nem szívlelheti. Lerészegíteni, tíz- és százmilliókat "show"-val, "sport"-tal, tam-tam droggal elkábítani, eszeveszett tempóban, mindégtől ördögi szándék. Nem közömbös tehát, hogyan igazodik el az egyes ember, igaz tanítók, ó, nem csak etika professzorok fennkölt példájával, hanem igaz spirituális források által. Könyvek, szerzők, a nagy géniuszpáros Goethe - Schiller, és George Sand, Mme. de Stäel vagy Michel de Montaigne - kinek olvasását sose tudta megunni - hányszor vigasztalták és acélozták Amielt hivatásánál is mélyebbre hatóbban: énje legbensejéig. Ahogyan anno, Pestalozzi, Svájc különc zseni pedagógusa is, határokon messze túlnyúlón, egészen az orosz cár udvaráig inspirálón tudott hatni. Jogos igény a kérdés és számonkérés: hány egyetemen, pedagógiai főiskolán tanítják ma Pestalozzi oly eredeti, merész reform módszerét? Mit reméljünk mi ma a Napló kétnyelvű, magyar-francia kiadásától? Rögvest első pillantásra, például egy francia "nyelvkönyvet". Vagy képzeljük el: lehetne ez a kötet egy váratlan eshetőség, például egy kínai vagy koreai diák(lány) számára, akár Transylvánia egyik öreg, parány könyvtárában, ahol tán épp Amiel oly igen modern pszicho-önboncolásaira bukkan, s mert e kiadás is azt dokumentálja: modernsége ma is hat, olvasója ott helyben tollat ragad, hogy számot adjon akár csak önmagának az adott életállomásról. Kutatni, szembenézni: például, hogy mióta, ki alapította, miféle szándék vagy kinek az inspirációja, épp azt a könyvtárat Erdélyben. "Vizsgáztasd, vizsgáztasd, világtapasztalatodból vizsgáztasd magad!" figyelmeztet Berthold Wulf, a század német svájci költő-óriása. Igen, íme Amiel nekik is ír: Erdély és egész Európa diákjai számára, és bizonyosan szomjazó lelkek számára. A Napló szerzője huszonkét éves, amikor sorsa (őr)angyala karon fogja és Németországba, a "romantikus", a spirituális Heidelbergi Egyetemre hívja. Németország még ekkor csupa ércpoézis, 1843 előtt az az Európa még egy teljességgel más "planéta", más világ. A beteg materializmus agonizálása már rég képtelen rá, hogy felmérje, mekkora mértékű a pusztítás, milyen emberi értékek és kultúra veszett oda a két világháborúban és az azóta is tartó emberellenes nyílt sátáni támadás következtében. Réges-régóta érett ember e fordítások egyik lektora, kiben Amiel valódi konkrét szellemi vágyat fakasztott: "Ó, ha mi is így boncolhatnánk ma, erényt erénnyel párosítva, ilyen szintű igényességgel napjaink és kívánságaink milyenségét", fakadt ki belőle. Amielt kutatva. Életünk minőségéről van tehát szó. Az egész emberiség fejlődéstörténete mindig erről szólt: az életellenes, kaotizáló sötét erők, és az életadó, megmentő, szeretetet művelő fénylő, tiszta erők ellentétéről és harcáról. A Napló szubjektivitásával Amiel messze megelőzte korát. Műve rengeteg ezer oldal (közel tizenhétezer), egy egész földi élet tanúsága, túl finom, óvatos korrajzzal. Az ő egyetlen tömbből faragott Aranykönyve, mit haláláig hűen vezet, életének legigazabb lelki társa. Benne "a vigasztalót, a bizalmast, a tanácsadót, barátot, a patikát, a magányosság gyógyszerét" üdvözli. (Philippe M. Monnier). A professzor úr országszerte ismert kitűnőség. Genf Schiller centenáriumán (1859), az egyik diák Amiel fordításában olvassa fel a Harang-ot. Díszvendége a patinás bázeli egyetem 400 éves ünnepén (1860), ahogy számtalan francia- és német-svájci jeles társaságé. Többszörös elnöke a Zeneakadémia különböző szekcióinak, koncert kritikáit, esszéit rendszeresen közlik. Abban legalább mindenki egyetért, micsoda elemző és kritikus H.-F. Amiel. Genf városához írott Himnuszát 1860-ban koncert keretében adják elő. Mendelsson: Walpurgis éji kantátájának ő a francia fordítója. És még egy kiragadott példa társadalmi életéből: 1867 szeptember 8-án Garibaldival érkezik Genfbe. Rengeteg hivatalos felkéréséről, számos utazásáról e válogatás nem tud számot adni. Nyilvánvaló azonban, hogy egyénisége, benső kisugárzása rangot adott a legkiválóbb és legjobb szellemi köröknek is. Kényes büszkesége bölcsejétől és korábbi életeiből való hozomány, kinek lelke rendületlen a magasabbrendűt és az örökké-valót szomjazza. És Amiel ebből nem enged. Jelleméből fakadó tartása drága ritkaság, döntő alapélménye messze világít: az ő sziklaszilárd hite. Paradox mód híressé - mindezek ellenére, és mindmáig jegeces hidegen mellőzve! - Peregjetek dobok! (Roulez tambours!) hazafias érzelmű harci dala teszi. Másik közismert, megzenésített verse: Üdv nektek nagy hegyek (Salut, grands monts). Ekkor, 36 évesen, már 8 éve a Genfi Akadémia tanára. Európa, benne az Osztrák-Magyar Monarchia, orvul hátbatámadva ezer ádáz módon, a nemzetiségi kérdés erőltetett forszírozásával. József Attila ötven év múlva így fogalmaz Budapesten: "és fölvonul az ember alja". Rudolf Steiner, a látnokok látnokának szellemkutatásai dokumentálják: 1843-tól már nyíltan, ám a legravaszabb titkossággal szervezett machináció indul Európa szíve, békéje ellen, világhatalomra sóvárogva, fokozatosan az egész Földet behálózni akarva. A magyarokat leplezetlen, mély vonzalommal szerető Erzsébet császárnő, ki a magyarok királynője, életével fizet érte, a Genfi-tó partján orvul megöletik. Katasztrofális, példátlan erkölcsi lesüllyedés következik, amire például a XX. században az angol nyelv a szubkultúra, azaz lealjasult kultúra szót alkotta. Túlélni, nem elpusztulni, európainak megmaradni tehát. Amiel egyetemessége műve tapintható misztériuma, és centrális kérdése. "Isteni pillanatok, az extázis órái, hol a gondolat világról világra röpül, behatolva a nagy rejtélybe, tágasan, csendesen, mélyen lélegezve. (.) derűsen és határtalan (.) ellenállhatatlan intuíció pillanatai ezek, melyekben nagynak érzi magát az ember mint a mindenség és nyugodtnak, mint egy Isten. " (1852 április 28) Modern tudatossága ma is rendkívüli, és példát mutat, innen ered, hogy a XX. század is gyönyörködni tud stílusában. "Végtelen ambícióm miatt egyáltalán nincs ambícióm" írja, s lehet-e ennél modernebb ma is bárki? Műve, szinte egyedül az Intim napló, mellőzöttsége ellenére mégis minden "kultúrnyelvet" elért. Miként tömörít Shakespeare? ". és nagy elődöt korcs utód gyaláz". Elegen próbálták irigy, diktált méricskéléssel félresikerült életként, meghiúsult esélyként megbélyegezni és elhallgatni. Cinemázó és cine-mázas fél- és alvilági percemberkék öldöklő versengése közt kitől remélni, hogy legalább a Penseroso-t kiadnák? A Jour a jour-t, La jeunesse-t, Lettre a sa famille, ses amis című munkáját. vagy 1861-ből a Kurs über die psychologie des nationalités -t? Költői művével alig találkozhat a genfi diák, aminek pedig őmaga a kemény kritikák ellenére mindig nagy jelentőséget tulajdonított. Fordításait német, angol, olasz, portugál és igen, igen: magyarból! csak egy szívből remélt következő kötetből ismerhetné meg a magyar olvasó. Aki kedvet kapna egy francia nyelvű disszertációra, komoly értőkhöz és értékelőkhöz is eltalálhat: Bernard Bouvier, Georges Poulet, Philippe M. Monnier és mások. Svájc fölmérhetetlen kincseihez is varázs-titkokkal járul hozzá Amiel biográfiája. Íme néhány: az École Lancastérienne-ben, Amiel iskolájában, írni a homokban tanultak. 11 évesen elveszíti ifjú anyját, a "neuchateli rózsát", egy évre rá apja a Rhône folyóba öli magát. A Rhône, az Arve, az ég, a tó, Amiel természetélményei. járjanak utána, valódi misztikum! Első verse, Az árva, 17 éves korában jelenik meg. Frederika Bremer, aki a később Nobel-díjas Szelma Lagerlöf látomásos élménye lesz(!)**, Amiel svéd barátja. Befejezésül álljon itt mintegy ajánlásképp a tény, hogy a tragikus sorsú orosz nép nagy misztikusa, Lev Tolsztoj élete utolsó éveiben az Újtestamentum mellett egyedül Amiel naplóját olvasta.

* kinek maga Schelling volt a professzora

** Szelma Ottilia Lovisa Lagerlöf naplója, Idahegyi Kiadó, 1999

 

 

Hendi Ilma


 

Toute vie a sa grandeur et comme il t'est impossible de sortir de Dieu, le mieux est d'y élire sciemment domicile.

Minden életnek megvan a maga nagysága, és minthogy számodra lehetetlen Istent elhagyni, a legjobb tudatosan otthonoddá tenned.


Il n'est pas de joies si profondes que je ne les aie traversées. Ravissement du beau, félicité pure de la sainteté, sérénité lumineuse du génie mathématique, contemplation sympathique et passionnée de l'historien, passion recueillie de l'érudit, culte respectueux et fervent du naturaliste, ineffables tendresses d'un amour sans limite, joie de l'artiste créateur, vibration a l'unisson de toutes les cordes: n'ai-je pas eu des heures pour tous ces sentiments?

Nincs oly mély öröm, amit meg ne éltem volna. A szépségtől való elragadtatás, a szentségből áradó tiszta boldogság, a matematikai géniusz sugárzó nyugalma, a történetíró együttérző és szenvedélyes szemlélődése, a tudós elmélkedő szenvedélye, a természetbúvár tiszteletteljes és buzgó imádata, a határtalan szerelem kimondhatatlan gyöngédsége, az alkotóművész öröme, minden húr egybehangzó rezgése: nekem ne lett volna alkalmam ezekre az érzésekre?


Sans religion et sans poésie la mort est une chose hideuse, et l'homme n'est qu'une brute.

Vallás és költészet nélkül a halál borzalmas dolog, és az ember csak primitív, sötét.