"Nagy volna az én dicsőségem, ha pár évvel halálom után, a szegények megemlékeznének rólam. Hasznot talán azzal hajtottam, ha a ház sarkánál sikerült elültetnem egy pár almafát, ha a falu hegedősének átadhattam néhány öreg mester dalát, s ha a pásztorgyermekek tanulhattak tőlem néhány szép dallamot, miket az erdei ösvényeken énekelgetnek."
Ki kívánhatja, hogy az emberek elhiggyék a régi históriákat? Azt mondják, nem lehetnek azok egyebek hazudozásoknál, kiagyalt dolgoknál. De a megbánás, mely addig járja át a szívet, míg nyögni nem kezd, ahogy termek deszkái nyögnek a hintaszék lábai alatt - és a kétség, mely úgy cseng a fülben, mint elhagyott erdőben a szán csengője -, mikor lesznek ezek hazugsággá, kiagyalt dolgokká? Ó, bár azok lennének!
Ő is ama szerencsétlen emberek közé tartozott, akiken folytonosan a kételkedéssel járó aggodalmak és félelmek uralkodnak. És már egy hete ebben a boldogtalan állapotban volna. Nem tudta, mint akart. Amit az egyik pillanatban helyesnek érzett, a másikban már ismét helytelennek tűnt a szemében.
És elmesélte nekik, hogy az éjjel olyan élénken álmodott, mint még soha, azt álmodta, hogy verseket ír. Ő, akit poétának neveztek az emberek, jóllehet mindeddig egészen érdemtelenül viselte ezt a nevet, az éjjel fölkelt és félig ébren, félig alva, leült, hogy leírja a gondolatait - reggelre aztán egy egész költeményt talált az íróasztalán. Ezt maga sem hitte volna magáról. Hallgassák csak: ,,.Mikor szabaddá lesz az út a lelkek előtt A halál sötétjén túl, fényhez érnek-e? Nem mondja meg egyetlen lélek sem, soha: Mi jön - magunk megyünk át Minden küszöbön."
Mikor Szent Iván napjának fénye ragyogott szerte a hegyekről, s a broi templom harangszavát egész Forsig elvitte a szél, mikor az egész vidékre rátelepedett az ünnep leírhatatlan nyugalma, úgy tűnt, mintha Isten és az emberek is el merték volna felejteni, hogy a rossz is itt van még. . . Szépségbe öltözött minden. Valahány utat, akármilyen szürke és piszkos volt is, virágok szegélyeztek: sárga meg kék mezei virágok, kutyatej, meg gyűszűvirág. Minden ajtó előtt két ingó nyárfa állt, és a nyitott ablakon át virágokkal és zöld ágakkal díszített szobákba lehetett látni. A legapróbb koldusleányka is orgonaágat tartott a kezében és a parasztasszonyok bokrétát tűztek a kendőjükre. Az udvarokon májusfák állottak, lekonyuló virágokkal, elhervadt koszorúkkal. Itt táncoltak az éjjel, köröttük mindenütt letaposva a fű. Ünneplőruhás búcsúsok járnak. Az asszonyok különösen szépek, magukszőtte, világos nyári ruhájuk éppen az ünnepre készült el. És minden ember lelke mélyéből örül az ünnep békességének, a hétköznapi munkák szünetelésének, a jóságos melegnek, az ígéretes aratásnak és az út mentén talált epernek, amely most kezd pirosodni az emberek a levegő csöndjére figyelnek, nézik a felhőtlen eget, hallgatják a pacsirta énekét és azt mondják: látszik, hogy az Úr napja van ma.
Nagy volt a szükség, a nyomorúság azokban az időkben, de olyan is akadt mindenfelé, melyeken az okosság, s jóakarat inkább segíthetett, mint arany és hatalom.
Magunkat sosem értjük teljesen, de sokkal többet tudunk és fogunk kezdeni magunkkal.
A világ a makroantroposz. Világszellem, ahogy van világlélek is. A lélek szellem-, a test világ kell legyen. A világ még nincs kész-, épp oly kevéssé, akár a világszellem, egy Istenből Mindenható kell legyen, egy világból világmindenség. . . A lélek képzése tehát egyúttal a világlélek alakítása, vagyis indirekt módon vallásos kötelesség.
A világ végtelen egyetértés eredménye, a világ nézetek oka önmagunk megosztottsága, pluralitása.
Amit csak látott és hallott, mintha mindez újabb rekeszeket tolt volna félre benne és mintha mindig újabb ablakot nyitott volna ki.
Imádkozni és gondolkozni
"Aki nem imádkozik, nem tud gondolkozni", - ezt fel fogom festeni egy agyagtálra, s aztán a gyermekek majd levest esznek belőle. - Vagy egy másik tálra ezt festeném: ,,Aki nem gondolkodik, nem tanul meg imádkozni".
A szépség felszabadít
A szépség megváltás. A szépség varázslat alól való felszabadulás, a szépség szabadság, égi, szárnyai vannak és az étert átszeli. - A szépség törvény nélkül való, szökik előle minden gát, s bármiben feloldódik, ami bájára fogékony, megszabadít a betűtől is, mert szellem!
Hová tartozom
Napról napra erősebb vágyat érzek, hogy szétfeszítsem frankfurti burkomat. Elviselhetetlen közönségességben élni és érezni, mennyire elfolytja bennünk a jót, hihetetlen, hogy Isten senkit sem teremtett arra, hogy azt tegye és ott legyen, ahol nekem kell lennem és amit nekem kell tennem. Oly ragyogó, csupa tűz az élet, aki igazán érti, be kell lássa, hogy élete az egyetlen és legmagasabb állapot, s e nagyszerű vagyont ilyen felelőtlenül elpazarolni? Nemsokára 22 esztendős leszek, s a sors még egyetlen pillantásra sem méltatott, nyögtem és nevettem is, de semmi nyoma sem maradt.
Az intés
Ha az ember jobban értené,, mit integetnek felé a csillagok, száguldó sebesen fejlődhetne tovább.
Az isteni látni tudók az én jóságom, intellektusom és erősségem barátai. Arra intenek ők, hogy azok a sugarak , melyek szellememen átvilágítanak nem az enyémek, de istenéi, hogy ők is ugyanazt látták, és nem voltak engedetlenek az isteni víziók iránt. Ezért szeretem őket. Nemes impulzusok indulnak ki tőlük, melyek arra serkentenek, hogy ellenálljanak a gonosznak, hogy legyőzzem a világot és legyek.
Csak a szellem tud tanítani. Egyetlen profán sem, egyetlen élvhajhász ember sem, egyetlen hazug sem, egyetlen rab sem, de csak az tud adni, akinek van. Csak az tud teremteni, aki van. Csak az az ember, akit áthat a szellem, és aki által a szellem beszél, tud tanítani. Bátorság, erényesség, szeretet és bölcsesség, ezek tudnak tanítani. Ezeknek a jó szellemeknek minden ember megnyithatja ajtaját, s akkor az angyalok nyelvén fog beszélni.
Amit merned kell: hogy önmagad légy. Amit megnyerhetnél - hogy az élet nagyszerűsége tükröződne benned, tisztaságod mértéke szerint.
Ha célod nincs megszentelve legbensőbb pátoszodtól, még egy győzelem is fájón tudatosítani fogja saját gyengeséged.
Csakis saját erőd az élet követelményének mértéke. És esetleges teljesítményed - hogy nem dezertáltál.
Persze, hogy karddal vívsz. De tegnapi magányodban - nem játszottál-e méreggel?
,,Szenteltessék meg a te neved". Mikor erődet a sötétségben mint fénycsóvát kéne összegyűjtened, te elfolyatod nedves, lappangó tűzként, melyben semmi sem ég, de minden élet megfullad.
Ne nézz vissza. És ne álmodozz a jövőről: nem fog megajándékozni sem a múlttal, sem vágyálmaid valóra váltásával. Kötelességed és fizetséged- a sorsod- most és itt van.
Az utat,
követni fogod
A boldogságot
feledni fogod.
A kelyhet,
kiüríted majd.
A fájdalmat,
titkolod majd.
A választ,
tanítani fogod.
A véget,
viselni fogod.